Hurrá, DOLGOZOM!!!

Na ja, úgy gondoltam, hogy ha kisírtam itt magamból már azt a kifogást, miszerint azért hanyagolom a blogot mert nem sikerült munkahelyet szereznem, akkor miért is ne írhatnám le azt, hogy most majd azért hanyagolom, mert sikerült? :D :P

Jó kis felfordulást okozott én és kiccsaládom életében, mert három műszak, úgyhogy a fél rokonság, a szomszédom (köszi Erika!!!), meg ismerőseim és üzletfeleim (by Micimackó) bele vannak szervezve, hogy a két kiskorú A-ból B-be és onnan vissza eljusson. Ovit kellett váltanunk, véletlenül kimaradt egy-két edzés és különóra, de lassacskán belerázódunk.

Az elmúlt időszak állásvadászattal telt, a takarítónőtől a vezérigazgatóig mindenhová beadtam a pályázatot válogatás nélkül. Amikor ide behívtak az első internyúra, akkor néztem meg jobban, hogy mire is jelentkeztem tulképp? Amikor láttam, hogy három műszak, akkor úgy is indultam neki, hogy bemegyek ha már behívtak (üdítő változatosság, általában már idáig sem jutottam el), de megmondom, hogy sorry, benéztem, nem fog menni (már ha egyáltalán esélyes lennék a kétmillióhatszázezerkettő jelentkezőből).
Van valami perverz vonzódásom a logisztika iránt, a gyes előtt logisztikában dolgoztam ( a jelenlegi melóhelyem közvetlen szomszédságában) és imádtam, gondolom emiatt szereztem ezt a maradandó károsodást.
A nagy napon lazán besétáltam, aztán beleszagoltam a raktár feelingbe és a mutáció felszínre tört, lázasan írogattam 2 órán keresztül a teszteket.

Ahogy elhagytam a helyszínt, eloszlott a köd szemeim elől és kitisztult a kép: nekem a három műszak megoldhatatlan. A teszt előtt elmondták, hogy irtózatosan sokan jelentkeztünk a állásra (hahhh, mi meglepő....), tehát a jelenlegi tendenciát figyelembe véve -miszerint nagyjából két éve egyszer sem vettek fel sehová- ezen továbbra sem kell törni a fejemet.
Aztán jött a telefon, hogy fáradjak be a második fordulóra...
Megint azzal indultam neki, hogy most aztán télleg benyögöm a tutit, de tudja a franc, mi lehet ebben a raktárban, hogy annyira akartam... ;) Méééé', mindenkinek lehetnek agymenései,  van aki imád hegyet mászni, én meg azt nem tudom elképzelni, hogy mi lehet benne a jó (ezen irányú beleélő képességemet az is gátolhatja, hogy már egy sámlin állva rosszul vagyok).

Végül túlestem a harmadik fordulón is és addigra megoldottam a megoldhatatlant, ezt akarom és kész!

Elérkezett az első munkanapom, aminek én rettentő nagy mellénnyel indultam neki. Mert úgy gondoltam, hogy a logisztika az nekem a kisujjam hegyében, mert amiket én megoldottam az előző munkahelyemen... Az itteni munkaköröm lényegesen egyszerűbb,  én aztán az első nap után majd úgy fogom tudni, hogy csak na. Reggel hatkor kezdtem aztán hétre igen jelentősen visszavettem az én arcomból, de sokat.
Más feladat, más rendszer, de még a kifejezéseket sem értettem... :O

Hát most betanulok (bár holnap megint egyedül leszek, jajjjj, kollegina pihenős).
Jelentem, a hely szelleme még mindig megigéz, szeretem. A kollégák nagyon kedvesek és segítőkészek, aztán ha már nem csak úgy csinálok, mintha tudnám, hogy mit csinálok, akkor tényleg kisujjból kirázom. Majd úgy egy-két év múlva...;)